2015. július 21., kedd

Gnocchi napérlelte paradicsommal


 A gnocchi is a top 10-es listám állandó szereplője.
Jelen esetben nem saját kezűleg készültek a burgonya gombócok, de mentségül szolgáljon ez a nagy hőség. Cserébe egy gyorsan elkészülő ételt kapunk akár ebédre vagy vacsorára, ami mellett nem kell órákig állni.
Télen konzerv, darabolt paradicsomot szoktam használni ehhez a recepthez, de most érdemes kihasználni a friss, fenséges ízű paradicsomot. A sajtkrémtől kellemesen krémes lesz a szósz és ízlés szerint variálhatjuk a fűszereket is.

Hozzávalók: (2 főre)
1 csomag gnocchi
3-4 darab közepes méretű paradicsom
1 kis konzerv paradicsom püré
fél tubus tömlős sajtkrém (natúr)
3-4 szál zöldhagyma
10 dkg sonka

bors
kakukkfű
bazsalikom

A sonkát felkockázzuk és a hagymát felkarikázzuk majd egy kevés olajon megpirítjuk őket.
A felkockázott paradicsomot és a paradicsom pürét is hozzáadjuk. Szükség szerint egy kevés vizet önthetünk hozzá, hogy ne legyen túl sűrű a szósz (ez fontos).
Ha összefőttek, akkor beletesszük a sajtkrémet és sóval, borssal, egy csipetnyi kakukkfűvel és bazsalikommal ízesítjük majd újra összeforraljuk az egészet.
A gnocchit sós, forrásban lévő vízben pár perc alatt megfőzzük, leszűrjük és óvatosan a szószhoz keverjük.


Tipp:
- egy gerezd fokhagymával még pikánsabbá tehetjük,
- kevés reszelt sajttal is tálalhatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails