2012. december 12., szerda

Mézeskalácsos és narancsos mini cupcake



Már említettem a múltkor is, hogy kicsit elmerültem a muffinok világába. Most is újat (számomra újat) próbáltam ki. Nézelődtem és olvasgattam sokat ezekről a kis cupcake sütikről. Ez is egy külön műfaj a sütemények világában. Nem mondom, hogy nem tetszik és szerintem ebből is lehet igazán jót és tetszetőset, színvonalasat is készíteni, mert a neten nézelődve igazi költeményekre találtam. Jó, azért nekem van még mit tökéletesíteni, gyakorolni, de mentségemre szóljon, hogy ez volt az első próbálkozásom.
Próbáltam azonban kiszakadni a vajkrémes krémcsók (ezt valamelyik oldalon olvastam és nagyon megtetszett, mert találó kifejezés a kis sütik tetején lévő vajkrémes-habos történet leírására) bűvköréből. Azon kívül, hogy a vajkrémből készült krémcsók igen mutatós, a gasztronómiai értéke igen kevés, jobban mondva igen kevés körben nyeri el a tetszést szerintem ez a tömény vajkrém. Nálam semmiképpen. Így egy mascarpone krémet gondoltam ki. Próbálkozás előzte meg, mielőtt végleg a sütik tetejét díszítettem volna velük. A síma porcukros változat nemhogy unalmas, de még folyós is volt a bele került frissen facsart narancsléről már nem is beszélve. Így tejszínhabbal és egy kis Limoncetta-val (olasz citromlikőr, ebből is a tejszínes változat) bolondítottam meg. Igen jól sikerült azt hiszem és mind a kétféle ízű sütihez passzolt.
Nagyon tetszenek nekem ezek a Cupcake-ek, igazán beleszerettem és olyan jó kis ünnepi hangulatot varázsoltak. Bátran ajánlom így az Adventi forgatagban mindenkinek és az Ünnepi desszertasztal dísze is lehet ez az egyszerűen elkészíthető és rengetegféleképpen variálható sütemény. Mert a díszítésének is csak a képzelet szabhat határokat. Én most csak egy csepp ételszínezéket használtam a zöld színű változathoz és cukorgyöngyöket és némi gyöngyház színű lüszterrel szórtam meg a fehér krémcsókokat, hogy tündöklően csillogjanak.
Úgyhogy bátran és lelkesen mondom mindenkinek, hogy cupcake-re fel! ;-)




Hozzávalók a mézeskalácsoshoz cupcake-hez: (majdnem 2 adag minimuffin lett belőle)
100 ml olaj
200 g méz 
2 tojás 
150 g tejföl vagy natúr joghurt 
5 evőkanál tej 
280 g liszt 
4 teáskanál sütőpor 
2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék 
50 g dió grillázs vagy dalát dió

A hozzávalókat összekeverjük (külön a száraz és a nedves hozzávalókat szokás szerint).
A minimuffin sütőformákat papírkapszikkal kibéleljük és a formákat 3/4-ig megtöltjük a tésztával, majd előmelegített sütőben kb 15-20 perc alatt (tűpróba) megsütjük a sütiket. 
Vigyázzunk, mert a mézes sütik elég könnyem megéghetnek, így folyamatos ellenőrzés sem árt.

Hozzávalók a narancsos cupcake-hez: (itt megjegyezném, hogy a narancs nem erőteljesen érződik benne, esetleg egy kis reszelt narancshéjjal tovább fokozható ez az ízélmény - én nem szeretem a reszelt citrushéjakat a sütikben)
70 ml olaj
25 dkg finomliszt
2 teáskanál sütőpor
2,5 dkg őrölt mandula (vagy mandulaliszt)
1/2 teáskanál szódabikarbóna
7,5 dkg cukor
1 dl frissen facsart narancslé
1 dl tej
1 tojás

A hozzávalókat összekeverjük (külön a száraz és a nedves hozzávalókat szokás szerint).
A minimuffin sütőformákat papírkapszikkal kibéleljük és a formákat 3/4-ig megtöltjük a tésztával, majd előmelegített sütőben kb 15-20 perc alatt (tűpróba) megsütjük a sütiket.

Hozzávalók a díszítéshez, a krémcsókhoz: (mennyiségeket csak hozzávetőlegesen tudok mondani, mert kísérletezgettem a készítése közben)
25 dkg mascarpone
fél dl frissen facsart narancslé
kb 0,5-1 dl Limoncetta (olasz krémlikőr)
porcukor ízlés szerint
kb 2 dl tejszín

A mascarpone-t a narancslével és a Limoncetta-val, egy kevés porcukorral elkeverjük. A tejszínből kemény habot verünk. A mascarpone-s krémhez fokozatosan keverjük hozzá a tejszínhabot. Nyilván érzéssel, majd látni fogjuk, hogy milyen lesz a megfelelő állag (amikor már nem folyós a krém, de ne is a tejszínhab domináljon benne). Ha kell, akkor még egy kis likőrrel vagy porcukorral ízesíthetjük. 
Habzsákból egy csillagcsöves kinyomóval a sütik tetejére nyomjuk a krémet és tetszés szerint díszítjük. 



1 megjegyzés:

marisz57 írta...

Gyönyörűségesek! És hát nagyon-nagyon finomak!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails