2011. október 10., hétfő

Verdás (Villám McQueen) formatorta Bogó 3. születésnapjára fehércsokoládés eperkrémmel


Kora reggeli torta ellenőrzés :-)



Drága Bogócám 3 éves lett tegnap! :-) Már hetekkel ezelőtt faggattam, hogy milyen tortát szeretne, volt is mindenféle a felhozatalban. Autós meg piros meg mágneses(ezt nem tudom honnan szedte és pontosan mit értett alatta, de sokat emlegette) :-) meg kolbászos meg sorolhatnám még. Végül a Verdás torta mellett döntött. Azt hittem itt a vég, hiszen ez megint egy autó. Természetes, hogy nem mondtam neki nemet, hogy is nézne az ki, így "megkűzdhettem" Villám McQueen-nel formatorta keretein belül. Nem volt nagy méretű a torta és kipróbáltam 1-2 újdonságot és jó tanácsot, amit Farkas Vilinél is olvastam (ugyanis a 2 Verdás tanfolyamának egyikén sem tudtam részt venni :-( ). A kerekekre és a forma egyszerűsűgűre fektettem a hansúlyt. Azt hiszem bevált, mert az előző igazi autós tortámnál megszenvedtem vele. Még jó, hogy készítettem pótkerekeket is, mert folyamatosan csak fogytak a kerekek. Bogó szorgalmasan csemegézte őket a készítés közben. :-) Most kivételesen nem éjszaka tortáztam, de igyekeztem olyan időszakokban készíteni a tortát, amikor nem látta, mégis tudta, hogy ez most neki készül és egy pocakját szerető gyerkőc elől, aki a hűtőben is otthon van, nem volt egyszerű eldugni sem a tortát. :-) De édes volt, ahogy asszisztált hozzá: -Húúúú, anya nézd! Már szeme is van a Verdának! -és ehhez hasonló beszólások. :-)
Belül Farkas Vilmos féle epertorta krémjével töltöttem meg a piskótát.

Eperkrém:
600 g eper (lehet fagyasztott is, akár így is beleturmixolhatjuk, így nem kell hűteni)

600 ml állati tejszín
600 g fehércsokoládé

A tejszínt forraljuk fel.
Keverjük simára benne a fehércsokoládét.
Turmixoljuk bele az epret.
A krémet le kell hűtenünk minimum 9 C-fokosra, ezért érdemes felhasználás előtt egy éjszakával lefőznünk és hűtőben pihentetnünk. A lehűtött krémet először alacsony fokozaton kezdjük el felhabosítani, majd fokozatosan növeljük a mixer teljesítményét. Amikor elkezd fodrozódni,akkor figyeljünk fokozottan nehogy túlverjük. Meg kell találni a megfelelő állagot.
Helyet kapott még egy kaktusz is, ezen voltak a gyetyák.
Még attól eltekintve is, hogy az autós torta nem tartozik a szívem csücskébe, ezt a tortát a legnagyobb szívvel készítettem az én szemem fényének. Nagyszerű gyermek, hatalmas szívvel-lélekkel és irtó édesen kópé, roppant jó humorérzékkel megáldva! Fantasztikus ajándék nekem Ő és imádom úgy, ahogyan van!
Boldog születésnapot drága Bogócám! :-)





Még 1-2 héttel ezelőtt, amikor beszélgettünk a közelgő születésnapjáról mondtam Bogónak, hogy majd lesz tortája, rajta gyertyákkal meg tüzijátékkal, erre Ő:
-Anya, majd megehetem?
-Mit? A tortát?
-Nem, a tüzijátékot.
-Ne, azt ne edd meg!
-Jó, akkor csak a gyertyát!
:-)))

24 megjegyzés:

Petra írta...

Nagyon jó lett! Tetszik, hogy a kaktuszon vannak a gyertyák, nagyon ötletes.
A bejegyzésed végén ez a párbeszéd... :DDD Csúcs ez a kisember!

Gabi, a tortatanonc írta...

Boldog születésnapot Bogónak! Nagyon édi a kissrác, hogy ilyen szövege van neki!
A Verda szuper lett, meg az egész, úgy egybe, nagyon mutatós!
El vagyok ájulva a kaktuszos gyertyáktól (ugye finom gyertyát választottál????)!
Nagyon szeretem a Vili-féle eper krémet, remélem nektek is bejött!
Ó, még hosszú sorokat tudnék írni a tortáról és a bejegyzésről is! IMÁDOM!

Pixie Pie írta...

Nagyon jó lett! Látszik, hogy benne van szíved-lelked! :) Honnan szedted amúgy ezt a klafa alátétet?Tök jól passzol a témához. Isten éltesse sokáig a kis lurkót, Nektek pedig sok boldogságot hozzá!

M@rti írta...

...és végre egy TORTA is, amit MEGEHET, és nem viszi el senki!
Nagyon aranyos(ak)! Gyerek is, torta is!
Boldog szülinapot!

Okki írta...

Boldog születésnapot Bogónak! Isten éltesse sokáig! :)

Nagyon jól sikerült a torta! :)

Mammy írta...

Minek neked Verdas tanfolyam??? Ez tökeletes! Jelentkeznek hozzad egy McQuen gyorstalpalora!!!! Sok boldogsagot Bogonak! Nőjön nagyra a fiatalur!!!! :))

Eszter írta...

Olyan kedvesek vagytok! Köszi és Bogó nevében is! :-)))

Petra, Okki, M@rti! Köszönöm! :-)

Gabi! Kedves vagy, mint mindig! :-) A gyertya végül nem került elfogyasztásra :-) ellenben a kaktusz elfogyott. :-)

Pixi! Köszi neked is! Az alátétet mint mindig, most is én készítettem. Dobozból egy merev kartondarabra egy színben passzoló kartonlap ráragaszt, arra kis apró fehér papírból kockákat kivág, ráragaszt, majd celofánnal becsomagol. ;-)

Mummy! Azért rámfért volna a tanfolyam... na, majd összeülünk egy közös okításra. ;-) Én is tudnék Tőled mit tanulni! ;-) De igazán jólesett! Ez lehetne a 3. project akár!!!

Erás írta...

Szuper a torta! Mi lányos-rózsaszínes-cicás szemmel is csúúúúcsnak tartjuk!
Isten éltessen a drága kis vejkómat! :)

Barbi konyhája írta...

Fantasztikus torta! Boldog szülinapot a kisfiadnak! Hihetetlen kézügyességed van és a kaktusz gyertya párosítás nagyon ötletes!! :DD

Eszter írta...

Barbi! Köszönöm szépen! ;-)

Erásom! Jegyeztem a rózsaszínes-cicás párosítást! ;-) Bárcsak közelebb lennétek, hogy Blankának készíthessem a szülinapjára! De a rég beígért mátrai találkozóra elkészül majd pótlólag! ;-) Bizony!

Dia és a konyha írta...

Nagyon cukik vagytok a képen. Boldog szülinapot a kis kópénak! A torta pedig szokásosan csodás lett! :)))

Bianka írta...

Nagyon szép munka

Ottis írta...

Gyönyörű lett!Két hét múlva kell készítsek a kicsi fiamnak ilyent, de már előre pánikolok, hogy meg fogom-e tudni csinálni!

tejszínhab írta...

Nagyon édes a kép és a fiúcska is! Csúcs a párbeszéd is a végén! Boldog szülinapot neki :)

Eszter írta...

Dia, Bianka, tejszínhab! Köszönjük szépen! ;-)

Ottis! Én is nagyon féltem tőle, de próbáltam nagyon leegyszerűsíteni tényleg. A kerekeket, a formát... Farkas Vilmosnál nézz szét a blogjában, mert sok hasznos infót oszt meg az autós torták készítésével kapcsolatban!

Katucikonyha, írta...

Isten éltesse a kisfiadat! Nagyon ügyes vagy, szuper lett, micsoda ötleteid vannak, a kaktuszon a gyertya, az alátét, zseniális! :-)

egycsipet írta...

Nagyon sok boldogságot a fiatalúrnak! :))
A tortácska remekül sikerült, ismét le a kalappal! :))

Eszter írta...

Köszi, köszi csajok! ;-)

Erás írta...

Már megfordult a fejemben, hogy valami extra törékeny csomagküldéssel mégis megfűzlek a lányos tortakészítésre, de valóban a távolság nagy úr...

Nálunk fordítva volt, nem kellett érdeklődjek, Blanka magától kérdezte, bújva és megszeppenve, hogy:
- "Nekem is lesz tortám? Tudod Anyita, a lufinapomon!" Neki természetes, hogy egy torta így nézzen, mint amiket nálad lát. Félve kérdeztem hát,
- milyet szeretnél?
- Katicabogarasat! (2 éve már, hogy először azt csodáltuk, azóta meg már igazi rajongód - ő is -!
- És Blankám, ha nekem az - sem - sikerül?
- Akkor Kitty cicásat!
pppffffff :D :) :D :)

Eszter írta...

Lesz ebből még torta evés Ercsim! ;-)
Imádom ezt a kiscsajt meg a dumáját! Alig várom, hogy megölelgesselet Benneteket!

Névtelen írta...

Szia Eszter!
Nagyon tetszik a torta!
Szeretném elkészíteni a kisfiamnak a 3. születésnapjára.
Lenne egy kérdésem hozzád,hogy nekem is ilyen szép legyen a tortám. Miből készítetted a kerekeket és a szemet? Marcipán? Előre is köszönöm a segítséget!

Eszter írta...

Szia!

Igen, minden abból készült!

Névtelen írta...

Szia Eszter!

Nagyon tetszik ez a krém meg a torta is.
Egy pár kérdésem lenne, hogy mikor tudom hogy jó állagú a krém? Mi lesz ha túl keverem? Egész keményre fel lehet verni?

Köszönöm a segítséget!

Eszter írta...

Szia!

Ha túlvered akkor nagyon kemény lesz. Érezni fogod azt az állagot amikor a krém már nem folyik. Könnyen tesztelheted úgy is, hogy egy kanállal belehúzol a krémbe és ha már nem folyik össze, akkor biztosan jó (így a tortából sem fog kifolyni) Inkább nézegesd sűrűbben a felverés közben és amikor készen van, akkor egyből töltsd a tortába.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails