2011. január 19., szerda

Csoki gyurma avagy plasztik csoki


Ezen a vadászos tortán kapott helyet a csoki vaddisznó

Megkértek, hogy készítsek egy tortát. Azonban a marcipán nem jöhetett szóba, mert nem szeretik. Így kezdtem el nézelődni a neten mi is jöhetne szóba a vajkrémes díszítés mellé. Rátaláltam erre a nagyszerű ötletre, csokiból legyen a díszítés. Csoki és méz, ennyi az egész és kicsi dermedés után ugyan úgy használható, mint a fondant vagy a marcipán.
Egy vaddisznót (nem vízilovat :-) ) szerettem volna megformázni a csokiból, mert egy vadászos tortát készítettem. A kis makkok is ebből készültek (a gombákat kénytelen voltam marcipánból készíteni)
Legközelebb kipróbálom majd az egész tortára ezt a csoki gyurmát tenni, ezzel bevonni, mintha marcipán lenne.

Hozzávalók: (ebből az adagból lett a vaddisznó meg a kis makkok)
50 g csokoládé
15 g méz

A csokit megolvasztom, majd hozzá adom a mézet is. Írják több helyen, hogy hűteni kell úgy, hogy a kanállal "húzogatom" a masszát, mint ahogyan a karamellt is szokták. Én ezt a részét kihagytam. Hűtőbe tettem, majd felhasználás előtt beraktam kicsit a mikróba (nyilván kihagyható ez a rész ha egyből felhasználjuk)
Nagyon jól, könnyen lehetett formázni, szuper vele dolgozni.

6 megjegyzés:

egycsipet írta...

Eszter, ez csúcs! :) A vadröfi is tökéletesen felismerhető. :)

Eszter írta...

Köszi szépen! Szuper jó ez a "gyurma"! Próbáld ki alkalmasint!
Este vagy holnapra fent lesz a torta is, amire készítettem.

Ditta tortái írta...

Eszter ügyesen megcsináltad a röfit,és várom a tortát is:-)

Eszter írta...

Köszönöm! Igyekszem mielőbb feltenni! ;-)

Latsia írta...

Mekkora fazon ez a röfkó!!!!:-DDD
Esküszöm én ilyet kapnék, nem is érdekelne az alatta való torta, annyira jó ez a kis csendélet!!!!

Eszter írta...

:-) Pedig volt, aki elsőre vízilónak nézte. :-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails