2010. november 30., kedd

Sörtorta (sörkrémmel)



Az Ünnepelt

Édesanyám 50. szülinapjára készült ez a sörtorta.
Egy kis viccel indult az egész. Tudni illik, hogy anyu szereti a sört, a tortát viszont nem. Viccelődtünk vele Bogó szülinapján, hogy ha sörből készülne majd az Ő szülinapjára a torta, akkor azt biztosan megenné. Ő ezt komolyan is gondolta :-) így nem volt mese. Belemerültem az internet legmélyebb receptes bödönjébe és addig keresgéltem, amíg rá nem bukkantam a HVG oldalán a receptre. Nem tűnt annyira komolynak a recept, de a lényeg ott volt, hogy a krém SÖRT is tartalmaz, ami a leglényegesebb volt.
Nagyon nagy izgalmak között készítettem el ezt a tortát és mindent beleadtam, szó szerint. Kettő, azaz 2 konyhai robotgép adta meg magát a készítése közben és a legfontosabb pillanatban (amikor a tüzijátékosgyetyaelfújós kép készült volna) a fényképezőgépen is feladta a harcot. De nem panaszkodhatom, mert anyuék Jézuskája hozott elöljáróbn egy forgó tálas mixert :-) és ma megkaptam a hőn áhított fényképezőgépet is, amibe szerelmes lettem. OFF, hogy a lényegre visszatérjek.
Szó, mi szó, eddig ez volt a legnagyobb feladat a konyhai pályafutásom alatt és egyben a legbüszkébb vagyok rá.


itt még nem volt feldíszítve a torta

Hozzávalók:

A dekoráláshoz:
egyszerű vajkrém ízesítve és színezve
2-3 dl tejszín (növényi alapú)

A piskótához: (2 db 3 tojásos és 1 db 5 tojásos piskóta kell hozzá)
3 tojás
7 dkg liszt
7 dkg vaj
10 dkg cukor
7 dkg porcukor
2 dkg olvasztott étcsoki
1 cs vaníliás cukor
1 csipet só

A vajat a porcukorral és a csipet sóval habosra keverem.
Hozzákeverem az olvasztott csokit, a vaníliás cukrot és a 3 tojás sárgáját is.
A tojások fehérjéből kemény habot verek a cukorral.
Óvatosan összekeverem (kanalanként és felválva adagolva) a tojások sárgájából kevert masszához a lisztet és a tojás fehérje habot.
Előmelegített sütőben, kb 17 cm-es tortaformában megsütöm a piskótát. Érdemes tűpróbával ellenőrizni.
Ebből a piskótából 2 darabot sütök, majd a tálcához pedig ugyan ebből a tésztából egy 5 tojásos változatot is készítek.



A krémhez:
1,5 dl sör
2 tojás sárgája
2 cs vaníliás cukor
10 dkg porcukor
1/2 zacskó zselatin
3 dl tejszín (növényi alapú)

Először vízfürdő felett, majd hidegen habossá keverek 1 dl sört, a tojások sárgájával és a porcukorral.
Langyos vízben (kb fél dl) feloldom a zselatint, hozzákeverem a fél dl sört, majd belekeverem a tojásos krémbe. Kihűtöm.
A tejszínt kemény habbá verem, majd összekeverem a sörös krémmel.
2 adag krémet készítettem el a 3 piskótához.



A tortalapokat megkenem baracklekvárral, majd egyenként megtöltöm a krémmel, majd egymásra helyezem őket.
Emeletenként alátámasztva kartonpapírral és hurkapálcákkal megtűzdelve, hogy biztosan megálljon, vagyis állva maradjon.

9 megjegyzés:

egycsipet írta...

:))) Nagyon ötletes, szép lett!
Anyukádnak boldog születésnapot kívánok, neked pedig gratulálok az új szerzeményekhez! ;)

Kiskukta írta...

Hát ez nagyon tetszik!!! A sörös üres üveget karamellre szúrtad rá? Annak néz ki.

Eszter írta...

Egycsipet! Köszönöm szépen anyu nevében is és köszi a dícséretet! ;-)

Kiskukta! Igen, karamell. olyan nehéz volt, hogy majdnem eldőlt...

Timcsi írta...

Gratulálok! Fantasztikus!!!

Csillagszemű írta...

Ja és persze mennyei volt!
Köszönöm!!!!

Linyah írta...

Wow! Az a kifolyó sör ...! :)

kataa írta...

Szia!szeretném megcsinálni ezt a tortát mert fantasztikusan néz ki:) tudnál egy kis segitséget adni,hogy hogyan csináljam a karamellt?köszi előre is!

Eszter írta...

Szia kataa! Olvaszd meg a cukrot és alufóliából készíts neki egy megfelelő méretű formát. Ha egy picit hűlt a karamell, akkor öntsd bele az alufólia formába (előtte érdemes egy kicsit kiolajozni) majd kitámasztva hagyd megszáradni. Nagyon forró, vigyázz!

Névtelen írta...

Szia!

Most találtam erre receptre, és nagyon megtetszett. Egy kérdésem lenne: mennyire érezhető, hogy a torta sörös?

Nagyon köszi a választ!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails