2010. október 19., kedd

Kelkáposzta bomba



Ezt a receptet Fefó anyukájától tanultam. Nem egy laza kaja, de annyiból jó, hogy nem kívánja a köretet. Hidegen és melegen is tálalható.

(Sajnos a fénykép minősége egyáltalán nem lett jó. A következő alkalommal, amikor elkészítem, majd új fotóra cserélem.)

Hozzávalók:
Egy nagyobb fej kelkáposzta
80 dkg sertés darálthús
2 fej vöröshagyma felkockázva

bors
kakukkfű
oregano
2 tojás
1 nagy doboz tejföl
bacon

A kelkáposzta külső, nagyobb méretű leveleit óvatosan leszedem és félreteszem. Ezeket a leveleket és magát a fejet is alaposan megmosom.
A kelkáposztát felteszem főni (egészben) egy nagyobb méretű edényben, sóval ízesítem, majd addig főzöm, amíg kb 80%-ban megfőtt. Kiszedem a vízből, majd az előzőleg félretett, leszedett leveleket is megfőzöm a vízben, szintén nem teljesen.
A hagymát egy kevés olajon megfuttatom, majd hozzáteszem a darált húst is és ízesítem a fűszerekkel. Ha megpirult a hús, akkor félreteszem hűlni. Ha kihűlt, akkor belekeverem a tojásokat is.
A kelkáposztának megpróbálom kivágni a torzsáját, ügyelve arra, hogy ne essen szét, majd egy nagyobb méretű tűzálló tálba teszem, amit előzőleg kicsit kiolajoztam.
A káposzta torzsája legyen a tál alján és kívülről haladva óvatosan széthajtogatom a leveleket egészen a közepéig. Ha megvagyunk ezzel, akkor a közepébe teszek egy adag tölteléket, majd ráhajtogatom a körülötte lévő pár levelet. Megint teszek a következő rétegbe egy adag húsos tölteléket és megint ráhajtogat a körülötte lévő leveleket és így tovább haladok. Ha kívülre értem, akkor a külön megfőzött nagy levelekkel befedem a káposzta bombát és az egészet megkenem tejföllel, majd beborítom becon-nel.
Letakarom fóliával, majd előmelegített sütőben legalább 50-60 percig sütöm, de a legvégén fólia nélkül, hogy megpiruljon a teteje.
Tálalásnál "torta" szeleteket vágok belőle.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails